|
|
Amikor 1987 szeptemberében elindult itt a képzés, egy kis iskola volt, alig több mint háromszáz tanulóval, mintegy húsz tanárral, és mindenki úgy érezte, a világvégén, egy lakótelep közepén. Az elmúlt huszonöt év mindent megváltoztatott.
Az iskola naggyá nőtte ki magát: ezer tanulójával, száz tanárával a város egyik legnagyobb létszámú középfokú oktatási intézménye lett. De nem a mennyiségi fejlődés elsősorban a legfontosabb: az intézményben az állandóságot az állandó változás, a jobb keresése, az oktatás folytonos és folyamatos megújítása adja. Így váltunk kísérletező, állandó útkereső iskolaként stabil ponttá: az igényes oktatás, a minőségre való törekvés színhelyévé és színterévé, városunk elismert iskolájává. Megváltozott perifériális helyzetünk is. Nemcsak azért, mert mára az intézmény házai "behálózzák" a várost, öt helyen folyik immár a munka, hanem főleg azért, mert hírünk a centrumba vitt. A Neumann a középiskolai oktatás központi helyévé vált a városban, számolni kell vele.
Huszonöt év az ember életében nagy idő, szinte egy emberöltő. Ma már olyanok járnak az iskolába, akik az alapításkor még meg sem születtek. Számukra az alapítás tényei "történelmi" események. Az alapítók számára, vagy azoknak, akik az első évektől kezdve itt voltak, életük egy részét, jelentős részét jelenti. Számukra ez, ami létrejött egy életmű lehet. Életműve az iskola vezetőjének, aki nyugtalan szellemével nem engedi megállni a fejlődést, életműve az itt dolgozóknak, akik mintegy testet adnak, tevékenységükkel, oktató-nevelő munkájukkal törekvéseinek. De életműve az itt tanuló, állandóan változó ifjúságnak is, akikben újra és újra megtestesül a szellem, az a neumannos szellem, amely bár nehezen megfogható, de mégis jól felismerhető mindenkiben, aki néhány évet eltöltött a lila falak között.
|
Hetedikesek matematikaversenye 2023/2024
A tavalyi sikerre és nagy érdeklődésre való tekintettel iskolánk idén áprilisban is megrendezte a hetedik osztályosok matematika versenyét. Hagyományteremtő szándékkal, most is csapatversenyként szerveztük. Ebben az évben 22 csapat és 71 diák érkezett a megmérettetésre. » tovább | Kettős siker az AJTP informatika versenyen
A Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium idén is megrendezte szokásos informatika versenyét az Arany János Tehetséggondozó Programban tanuló diákok számára. Iskolánk tanulói ismét szép eredményekkel tértek haza a megmérettetésről. » tovább | Őszintén a globális fenntarthatóságról
2024. április 11-én Dr. Gelencsér András levegőkémikus, akadémikus tartott iskolánkban egy közel egyórás előadást a globális fenntartható fejlődés témájában. („Ábrándos szép napok – őszintén a globális fenntarthatóságról”) A programon iskolánk 300 tanulója vett részt, 11. és 12. évfolyamos tanulók. Az előadás rendkívül gondolatébresztő volt, mindamellett a tizenéves korosztály számára is befogadható. A professzor úr gondolataival és a legújabb kutatási eredményekkel lekötötte a fiatalok figyelmét. Az előadás iskolánk helyi programjába (’Neumann napok’) illeszkedett, mely programsorozat célja diákjaink szemléletének szélesítése, tudományos ismereteinek bővítése. Dr. Gelencsér András előadása a hét eseményeinek fénypontja volt, egyben megalapozta a soron következő fenntarthatósági témahét célkitűzéseit. » tovább | Egészségnap, 2024. április 9.
2024. április 9-én a az iskolai Mentálhigiénés csoport kezdeményezésére és aktív részvételével Egészségnapot szerveztünk a Neumannban. Téma volt a stresszkezelés, alváshigiénia és önismeret, egészséges táplálkozás, bántalmazás, családvédelem, függőségek. » tovább | Kiváló eredmények a digitális kultúra OKTV-n
A 11–12. évfolyamos tanulók számára az ELTE Informatika Karán megrendezett Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjéből tanulóink az idén is szép sikerekkel tértek haza. Nekik és felkészítő tanáraiknak is sok szeretettel gratulálunk. » tovább | Vállalkozói verseny az Arany János Tehetséggondozó középiskolák csapatai számára
Az Arany János Tehetséggondozó középiskolák csapatai számára 2024. április 12-13-án, immár 14. alkalommal szerveztük meg a Vállalkozói versenyt a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központban. Az ország különböző részéről - Győrből, Kisvárdáról, Szegedről, Mezőberényből, Kecskemétről, Szolnokról - érkeztek hozzánk a 4 fős csapatok. Közülük többen először vettek részt ezen a megmérettetésen. » tovább | Vitázó Fiatalok a Neumannban (2024. március 22.)
A középiskolások számára meghirdetett német vitaverseny – Jugend debattiert – regionális döntőjének az idei tanévben intézményünk adott otthont. A megmérettetésen a pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium, a budapesti ELTE Trefort Ágoston és a Kossuth Lajos Gimnázium, valamint az egri Neumann János Gimnázium diákjai vettek részt. Iskolánkat Hegyi Péter 10F és Gallovics Bálint György 9D osztályos tanulók képviselték. » tovább | Eredményeink a mezei futóversenyen és az úszás diákolimpián (2024. március)
Március 12-én mezei futóversenyt rendeztek a maklári repülőtéren, március 23-án pedig az úszás országos diákolimpiát rendezték meg Egerben. Mindkét versenyen szép neumannos sikerek születtek! » tovább | Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny
Az OKPV (Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny) nem egy hagyományos történelemverseny. A tények ismeretén túl, a kreatív, az előadói és természetesen a problémamegoldói készségeket is értékelik a verseny folyamán. Egy történelmi személy bőrébe kell bújni, elemezni az adott kor, illetve országok, birodalmak körülményeit és a lehetséges következményeket mérlegelve döntéseket is kell hozni, ezáltal a tanulóknak lehetőségük van átírni a történelmet. » tovább | Reversi verseny a Neumann Kollégiumban
A Neumann János Gimnázium, Technikum és Kollégium Reversi versenyt szervezett a kollégista tanuló számára 2024. március 21-én délután. A gondolkodást fejlesztő táblajátékok közül a Reversi nagy népszerűségnek örvend, kollégista tanulóink egyik kedvenc szabadidős tevékenysége. Ezért is gondoltunk arra, hogy kollégiumi háziversenyt szervezünk e témában, melyen mindhárom kollégiumi házunk tanulói megmérettethetik magukat. A rendezvényt a Neumann Ifjúsági Vállalkozó Központ előadótermében szerveztük, hangulatos légkörben, 17 kollégista lány és fiú részvételével. » tovább | Első Előző [1. oldal] [2. oldal] [3. oldal] [4. oldal] [5. oldal] [6. oldal] [7. oldal] [8. oldal] [9. oldal] [10. oldal] Következő Utolsó |