|
|
Amikor 1987 szeptemberében elindult itt a képzés, egy kis iskola volt, alig több mint háromszáz tanulóval, mintegy húsz tanárral, és mindenki úgy érezte, a világvégén, egy lakótelep közepén. Az elmúlt huszonöt év mindent megváltoztatott.
Az iskola naggyá nőtte ki magát: ezer tanulójával, száz tanárával a város egyik legnagyobb létszámú középfokú oktatási intézménye lett. De nem a mennyiségi fejlődés elsősorban a legfontosabb: az intézményben az állandóságot az állandó változás, a jobb keresése, az oktatás folytonos és folyamatos megújítása adja. Így váltunk kísérletező, állandó útkereső iskolaként stabil ponttá: az igényes oktatás, a minőségre való törekvés színhelyévé és színterévé, városunk elismert iskolájává. Megváltozott perifériális helyzetünk is. Nemcsak azért, mert mára az intézmény házai "behálózzák" a várost, öt helyen folyik immár a munka, hanem főleg azért, mert hírünk a centrumba vitt. A Neumann a középiskolai oktatás központi helyévé vált a városban, számolni kell vele.

Huszonöt év az ember életében nagy idő, szinte egy emberöltő. Ma már olyanok járnak az iskolába, akik az alapításkor még meg sem születtek. Számukra az alapítás tényei "történelmi" események. Az alapítók számára, vagy azoknak, akik az első évektől kezdve itt voltak, életük egy részét, jelentős részét jelenti. Számukra ez, ami létrejött egy életmű lehet. Életműve az iskola vezetőjének, aki nyugtalan szellemével nem engedi megállni a fejlődést, életműve az itt dolgozóknak, akik mintegy testet adnak, tevékenységükkel, oktató-nevelő munkájukkal törekvéseinek. De életműve az itt tanuló, állandóan változó ifjúságnak is, akikben újra és újra megtestesül a szellem, az a neumannos szellem, amely bár nehezen megfogható, de mégis jól felismerhető mindenkiben, aki néhány évet eltöltött a lila falak között.
|
Erdei iskolában jártak a nyolcadikosok Idén a 8K osztály Rejtekre látogatott el erdei iskolába, hogy felfedezze a bükki erdők szépségeit. Jártak Lillafüreden, Répáshután, meglátogatták a Gyertyánvölgyi üveghutát és a Bükki Csillagdát is. A természet szépségének felfedezése és biológiai-földrajzi ismeretek szerzése mellett közösségi élményekkel is gazdagodtak. Élménybeszámoló: » tovább | Európa nap a Neumannban Az Európai Parlament Nagykövet Iskola Programunk megkoronázásaként megrendeztük tanévünk egyik legpezsgőbb eseményét, az Európa napot. Junior nagyköveteink közreműködésével az aulában 5 helyszínen vártuk diákjainkat, a menetlevelükbe pecsételt betűk pedig játékos feladatok teljesítését igazolták. Az Európa Pont vezető kollégája, Berezvai Ágnes két témakörben tartott foglalkozást, Európa közösen dönt és EU a mindennapokban címmel. A foglalkozás lezárásaként egy inspiráló szimulációs játékkal zárták le tanulóink informatív tréningjüket. Eseménydús napot tudhatunk magunkénak a programok sokszínűsége kapcsán, örömünkre szolgál, hogy az iskola minden részvevője talált ízlésének és érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot. » tovább | Budapesti kirándulás A 4forEurope Európai Uniós vetélkedője nyereményeként Budapestre látogathattunk intézményünk nyertes diákjaival, valamint azokkal, akik kiemelkedő tanulmányi eredményeket értek el a 2022/23-as tanév során. Az Inspiration Travel utazási iroda remek programot szervezett a neumannos diákok nagy örömére, melyben keveredett az információ szerzés és felhőtlen kikapcsolódás élménye. Beszámoló: » tovább | ADVENT! IRÁNY BÉCS! 2022 decembere Intézményünkben évről évre egyre több kedvelt és népszerű németes rendezvény színesíti az iskolai programok palettáját, melyek közül a legnépszerűbb és a legnagyobb múltra visszatekintő hagyományos Bécsi Adventi Kirándulás! » tovább | Sünnap a Neumannban Május 17-én vendégeink voltak a Hunyadi Mátyás általános iskola 3.a és 5.a osztályos tanulói. A délutáni program célja a veszélyeztetett sünfajok megismerése és az iskolaudvari sünhotel megépítése. A nap folyamán Kelemen Tamás, a Bükki nemzeti park munkatársa tartott a sünfajokról bemutató előadást, mely során 3 élő sünit figyelhettünk meg. A program végén a Hunyadis kisdiákok által otthon készített sünhotelek kerültek bemutatásra és a program során közösen elkészített sünhotel pedig a Neumann udvar bokros területén lett elhelyezve. A program szervezője Nagy Éva tanárnő volt. Köszönjük minden közreműködő pedagógus és diák segítő szervező munkáját! » tovább | Kenguru Matematikaverseny eredményeink A Matematikai Tehetségekért Alapítvány a 2022/2023-as tanévben is megrendezte a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt. A versenyt 89 országban azonos időpontban rendezik. Két tanulónk ért el kiemelkedő országos eredményt: Fiser Boldizsár Zoltán (11F) országos 6. helyezést ért el, felkészítő tanára Kocsis Emese. Kolló Márk (9DNY) országos 9. helyezést ért el, felkészítő tanára Fülepné Bartkó Zsuzsanna. Gratulálunk a tanulóknak és felkészítő tanáraiknak! További szép eredmények: » tovább | Neumann-díjasok 2023 Iskolánkban a legkiválóbb végzős tanulók kiemelkedő munkáját az iskola kuratóriuma Neumann-díjjal jutalmazza. Ezt az elismerést azok a diákok kapják, akik tanulmányi eredményükkel és emberi példamutatásukkal hozzájárultak az iskola sikeréhez. A 2022/2023-as tanévben hét végzős diákunk nyerte el a Neumann-díjat: Mátyás Viola Panna (12A), Fehér Helga Laura (12C), Együd Noémi (12D), Sipos Lilla Zsófia (12E), Nagy Máté, Sas Márton és Varga Gergő Hunor (12F). A diákönkormányzatban végzett munkájáért Igazgatói Díjban részesült Sárándi Petra és Tarnóci Dániel (12F). Szeretettel gratulálunk! Méltatások: » tovább | Neumannos AJTP-s diák az ECOSOC New Yorkban megrendezett Ifjúsági Fórumán A Szülők Háza Közhasznú Alapítvány 2023. április 25-én virtuális kísérőrendezvényt szervezhetett az ECOSOC New York központú, három napos Ifjúsági Fórumához kapcsolódóan. » tovább | Jean Monnet Chair Rendhagyó eseményen vehettek részt a neumannos diákok 2023. április 26-án, hiszen intézményünkbe látogatott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem delegációja, hogy az Európai Unió alapértékeivel és a széles körben elismert Jean Monnet Chair munkájával ismertesse meg az iskola érdeklődő diákjait. Prominens előadónk, az NKE nemzetközi rektorhelyettes asszonya, Dr. Koller Boglárka asszony, kollégái és az egyetem hallgatói tartalmas interaktív programmal hozták közelebb a tanulók ismereteit az Európai Unió képzeletbeli térképén. » tovább | Fenntarthatósági témahét 2023. április 24-28. között iskolánk is csatlakozott a Fenntarthatósági Témahét programsorozatához, a természettudományos szakmacsoport és az ökocsoport lelkes pedagógusainak vezetésével számtalan eseménnyel színesíthettük a hetet. Szó volt a biodiverzitásról, az energiagazdálkodásról, a fenntartható fejlődésről, a nagyszünetekben Kahoot játékkal szerezhettek ismereteket a diákok. Fotópályázatot és bringás reggelit hirdettünk. Újra részt vettünk a Sulizsák akcióban is. Beszámoló: » tovább | Első [1. oldal] [2. oldal] [3. oldal] [4. oldal] [5. oldal] [6. oldal] [7. oldal] [8. oldal] [9. oldal] [10. oldal] Következő Utolsó |