A neumannos diákok a tanévet csapatépítő, közösségformáló osztályprogramokkal kezdték. A végzős évfolyam projektfoglalkozásai mellett szeptember 2–3-án az osztályfőnökök diákjaiknak különböző szabadidős programokat szerveztek Egerben és környékén, a Tisza-tónál, illetve a Balaton partján. A választék között volt városismereti verseny, kültéri játékok, kalandpark, evezés, hajókirándulás, túrázás. Erről készült az alábbi képes összefoglaló.
A 12C osztály tanulmányi kirándulása December elején a 12C osztály budapesti tanulmányi kirándulás keretében járt az Elektrotechnikai Múzeumban és a Terror Házában. Élményeikről szól az alábbi írás. » tovább
Neumannosok a maklári Bosch-ban A közelmúltban több neumannos osztály is lehetőséget kapott a Robert Bosch Automotive Steering Kft. részéről, hogy bepillantást kapjon maklári üzemük működésébe. » tovább
Kisgimiseink a nagy Nemzetibe Iskolánk vállalkozó kedvű, lelkes és érdeklődő 10K osztályos diákjai az idei tanévet egy tartalmas és szép kirándulással nyitották meg. Legnagyobb kisgimiseinket ugyanis a budapesti Nemzeti Színház „látta vendégül”, így diákjaink Katona József Bánk bán című drámáját a 2002 – ben átadott épületben tekinthették meg. » tovább
Tanév eleji csapatépítő programok a Neumannban A 2023-24-es tanévet a korábbi hagyományokhoz híven közösségépítéssel, az iskolára történő „ráhangolással” kezdtük. Szeptember 4-5-én osztályfőnöki napok keretében Egerben és környékén, illetve az ország más területén szerveztek az osztályfőnökök változatos szabadidős programokat, kültéri játékokat, csapatépítő kihívásokat, osztálykirándulásokat. Erről készült az alábbi képes összefoglaló. » tovább
Határtalanul! beszámoló 7K Emlékek és élmények Erdélyben címmel, a Határtalanul! HAT-KP-1-2022/1-000427 számú pályázata segítségével valósult meg 2023. május 9-13. között a kisgimnázium 7K osztályának erdélyi tanulmányi kirándulása. Többek között Nagyvárad, Kolozsvár, Segesvár, a Tordai sóbánya és a Tordai-hasadék, a Madarasi Hargita szent hegye, Koron és Kőrösfő volt a tanulók úticélja. Élménybeszámoló: » tovább
Erdei iskolában jártak a nyolcadikosok Idén a 8K osztály Rejtekre látogatott el erdei iskolába, hogy felfedezze a bükki erdők szépségeit. Jártak Lillafüreden, Répáshután, meglátogatták a Gyertyánvölgyi üveghutát és a Bükki Csillagdát is. A természet szépségének felfedezése és biológiai-földrajzi ismeretek szerzése mellett közösségi élményekkel is gazdagodtak. Élménybeszámoló: » tovább
Kassai kirándulás 2023. március 17-én a Rákóczi Szövetség jóvoltából egy egynapos kassai kiránduláson vehetett részt a 9EKNY osztály. Sétálhattak Kassa történelmi utcáin, megtekintették a Szent Erzsébet dómot, a Rákóczi kriptát, a Rodostói házat, sok új ismeretet szerezhettek II. Rákóczi Ferenc életéről. A sokszínű program záró állomása a Márai Sándor Emlékkiállítás volt. Élménybeszámoló: » tovább
Egyetem-bemutató nap Miskolcon Negyvenegy neumannos diák látogatott el a Miskolci Egyetemre 2022. 10. 06-án délelőtt. Ízelítőt kaphattak az ott folyó munkából és tájékoztatást az ottani továbbtanulási lehetőségekről. » tovább
Osztályfőnöki napok Osztályfőnöki napokkal indult a 2022-23. tanév is a Neumannban. Az osztályfőnökök koordinálásával különböző csapatépítő programokon, tanulmányi kiránduláson, játékos foglalkozásokon vettek részt a diákok csütörtökön és pénteken. » tovább
Határtalanul! felvidéki kirándulás Az idén a 8K osztálynak is lehetősége nyílt, hogy a hagyományosan hetedik osztályban megvalósuló, de tavaly a járványügyi helyzet miatt elhalasztott Határtalanul! programon részt vehessen, 2022. május 9-13. között (a HAT-20-01-0840 pályázattal). A várva-várt ötnapos felvidéki kirándulás, amelynek tematikája a magyar várakhoz, várkastélyokhoz kötődik, rengeteg élménnyel és információval ajándékozta meg az osztály tanulóit. Csodás tájakon jártak, a gyönyörű látnivalókhoz több esetben köthetők híres magyar történelmi és irodalmi személyiségek, valamint művészeti ismeretek is. Beszámoló: » tovább
Erdélyi kirándulás A Határtalanul! tanulmányi kirándulás hetedikeseknek program keretében (a HAT-19-01-1033 pályázat nyerteseként) a 7K osztály idén Erdélybe látogatott el. Nagy magyar költőink, íróink és történelmi személyiségeink nyomában kalandoztak a történelmi és kulturális emlékek útján 2022. május 9-13. között. Beszámoló: » tovább
Gyárlátogatás a ZF egri gyárában Április 27-én a Heves Megyei Kereskedelemi és Iparkamara szervezésében osztályunkkal látogatást tettünk a ZF Hungária egri telephelyére. Az üzembejárás nagyon érdekes és egyben hasznos is volt mindenki számára. » tovább
Céglátogatás A szülők és a Neumann közötti sokoldalú együttműködésnek egyik példája, hogy a szülők szívesen tartanak pályaválasztást segítő előadásokat saját szakmájukról, mindennapi munkájukról az iskola tanulóinak osztályfőnöki órák keretében. Szülői segítséggel még egyegy vállalat munkájába személyesen is bepillantást nyerhetnek a diákok. Erre volt példa, hogy a 10C osztályos diákok látogatást tehettek Egerben, a Faiskola utcában működő RUAG Aerostructures Hungary Zrt. cégnél. » tovább
Osztálykirándulás, 10.C, Bogács Az osztálykirándulás egy olyan élmény, amit minden diák nagyon vár. Különösen akkor, ha jurtában laknak és az ennivalót is közösen főzik. Ráadásul még a fiúk is megtanulják, hogyan kell jó pörköltet készíteni. A 10C osztály bogácsi kirándulásából ezt megtudjuk. » tovább
Gokartoztunk A tavalyi rendhagyó tanév után nagyon várták, hogy találkozzanak egymással a diákok a Neumannban. Az éveleji osztályfőnöki napok keretében különböző közösségépítő programokon vettek részt a tanulók. Így ment például a 9D osztály gokartozni az Agriaring pályájára, Kerecsendre. » tovább
Sárospataki kirándulás Egy különleges osztálykiránduláson vettek részt iskolánk 12B osztályos tanulói. Az Eszterházy Károly Egyetem szervezte TeTuTi nevű természettudományi versenyen nyerték ezt hatan még az elmúlt tanévben a többiek számára. A sárospataki kirándulást a járványhelyzet miatt csak most októberben sikerült megvalósítani. » tovább
Tűzoltós nap Szeptember 2-án a 10F osztályos diákoknak felejthetetlen élményben volt részük az egri tűzoltóságnál. Nagy örömmel fogadták őket, és betekintést nyerhettek egy tűzoltó izgalmas életébe.
Erdei iskola Idén a 8K osztály 2019. május 6. és 10. között egy kellemes hetet töltött a Bükkben, a Rejteki Kutatóházban. Kirándultak Lillafüreden, Miskolcon és Diósgyőrben, túráztak a Bükkben, bejárták a rejteki tanösvényeket, kézműveskedtek, csillagászatról és barlangászatról tanultak. Az izgalmas hét eseményeiről szóló beszámoló:
Prágai osztálykirándulás – 10K A 10K osztály a cseh fővárosban, Prágában kirándult. Elmentek a prágai várhoz, megnézték a Szent Vitus székesegyházat, bepillantottak az Arany utcácskába, átmentek a Károly-hídon, megcsodálták az ország leghíresebb szentjének, Nepomuki Szt. Jánosnak a szerencsehozó szobrát. Meghallgatták az órajátékot az Óváros téren. Prága mellett Brno és Telc városában is jártak. Élménybeszámoló:
Sanatmetal gyárlátogatás, élménybeszámoló A tanév során több neumannos osztály ismerhetett meg egy-egy egri vállalatot a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. 2019. április 5-én a Sanatmetalba kapott meghívást a 11. évfolyamos biológia-kémia tagozatos osztályunk. A gyógyászati eszközöket előállító cég működéséről kaptak felvilágosítást a diákok, számos hasznos ismerettel gazdagodtak. A felkészült vendéglátók játékos vetélkedőt is szerveztek számukra. » tovább
Idén, a diáknapok előtt a 11A osztály tanulmányi kirándulást szervezett a kultúra két nagy budapesti bástyájába, a Szépművészeti Múzeumba és a Zeneakadémiára. Szakadó esőben indultunk vonattal, a pályafelújítás miatt buszra, majd újra vonatra szálltunk, de végül megérkeztünk a Keletibe, ahol kitisztult az idő, kisütött a nap és végig ilyen is maradt.
Aventics gyárlátogatás Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és iskolánk közötti együttműködésrészeként újabb gyárlátogatással egybekötött továbbtanulási tájékoztatón vehetettek részt neumannos diákok. 2018. december 14-én egy osztályfőnökióra keretén belül a 9F/Ny osztály tanulói az Aventics egri telephelyén jártak.
Bosch beszámoló 2018. december 13-án a 11A osztálynak lehetősége nyílt arra, hogy betekintést nyerjen a Bosch maklári gyárába, megismerje az ott zajló termelési folyamatot. A gyárlátogatás a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara munkatársának, Bűdi Boglárkának a segítségével valósult meg.
Gólyaszülők batyus bálja Neumannban első évüket töltő osztályok szülői közösségének együttműködésére remek példa az a program, amelyet a szülők kezdeményeztek és meghívták az osztályfőnököt is. Az összejövetel helyszínét az egyik család biztosította, de mindenki hozzájárult, ahhoz, hogy jó hangulatú, emlékezetes találkozás legyen. Az esemény erősíti, milyen fontos egy új osztályközösség formálásához a szülők együttműködése, az osztályfőnök-szülők sokoldalú kapcsolata.
Újraélesztési verseny 2018. október 16-án az Újraélesztés világnapja, valamint az Ifjúsági Vöröskereszt
megalakulásának 97. évfordulója alkalmából rendezett versenyen vett részt a Neumann 6 heves megyei középiskola egyikeként. Diákok, osztályfőnökök,szaktanárok, sőtaz iskolavezetése is aktív szereplőjevolt az eseménynek. 405 sikeres újraélesztés történt a délelőttfolyamán, így a Neumann elnyerte „a legtöbbet, illetve a leggyorsabban újraélesztők”címet Heves megyében. A verseny megnyerése azonban csak másodlagos fontosságú volt, hiszen a diákok és tanárok egy életre szóló tapasztalattal gazdagodhattak.
9K Osztálypiknik Egy jó osztályközösség létrejöttéhez sok összetevőre van szükség. Mindenekelőtt egy jó vezetőre, nevelőkre. Nyitott, a másikat is megértő diákokra. Közös célokra, osztályprogramokra és sok-sok élményre az iskola falain belül és kívül. Mindenképpen erősíti a közösséget, ha a szülők is egy csapatot alkotnak, lehetőséget teremtenek arra, hogy ne csak a szülőértekezleten vagy facebook oldalon találkozzanak, hanem kötetlenebb formában is megismerjék egymást, jót beszélgessenek az iskoláról, gyermekeikről, terveikről. Erre ideális lehetőség egy kellemes őszi napon a természetben szervezett piknik. » tovább
Bemutatkozás A Neumann osztályfőnöki munkaközösségét a 2018-2019. tanévben 36 pedagógus alkotja -az iskola képzési struktúrájának megfelelően - különböző típusú osztályközösségek vezetői ők.
Beszámolók (2018/2019) Neumannban a hagyományoknak megfelelően osztályfőnökinapokkal kezdődötta tanév. A szükséges adminisztrációs teendőkön túl az osztályfőnökök igyekeztek élvezetesebbé tenni diákjaik számára az első napokat. Iskolán kívüli közösségépítő programokat, játékos foglalkozásokat szerveztek vagy a kellemes nyárvégi időjárást kihasználva kirándulni vitték a tanulókat.