|
Amikor 1987 szeptemberében elindult itt a képzés, egy kis iskola volt, alig több mint háromszáz tanulóval, mintegy húsz tanárral, és mindenki úgy érezte, a világvégén, egy lakótelep közepén. Az elmúlt huszonöt év mindent megváltoztatott.
Az iskola naggyá nőtte ki magát: ezer tanulójával, száz tanárával a város egyik legnagyobb létszámú középfokú oktatási intézménye lett. De nem a mennyiségi fejlődés elsősorban a legfontosabb: az intézményben az állandóságot az állandó változás, a jobb keresése, az oktatás folytonos és folyamatos megújítása adja. Így váltunk kísérletező, állandó útkereső iskolaként stabil ponttá: az igényes oktatás, a minőségre való törekvés színhelyévé és színterévé, városunk elismert iskolájává. Megváltozott perifériális helyzetünk is. Nemcsak azért, mert mára az intézmény házai "behálózzák" a várost, öt helyen folyik immár a munka, hanem főleg azért, mert hírünk a centrumba vitt. A Neumann a középiskolai oktatás központi helyévé vált a városban, számolni kell vele.
Huszonöt év az ember életében nagy idő, szinte egy emberöltő. Ma már olyanok járnak az iskolába, akik az alapításkor még meg sem születtek. Számukra az alapítás tényei "történelmi" események. Az alapítók számára, vagy azoknak, akik az első évektől kezdve itt voltak, életük egy részét, jelentős részét jelenti. Számukra ez, ami létrejött egy életmű lehet. Életműve az iskola vezetőjének, aki nyugtalan szellemével nem engedi megállni a fejlődést, életműve az itt dolgozóknak, akik mintegy testet adnak, tevékenységükkel, oktató-nevelő munkájukkal törekvéseinek. De életműve az itt tanuló, állandóan változó ifjúságnak is, akikben újra és újra megtestesül a szellem, az a neumannos szellem, amely bár nehezen megfogható, de mégis jól felismerhető mindenkiben, aki néhány évet eltöltött a lila falak között.
|
– Women and Girls in STEM Forum Budapesten