Neumann János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium - A Neumann DSD

A DSA- Deutsche Schülerakademie jóvoltából 2011 nyarán lehetőségem nyílt 3 hetet ösztöndíjjal Németországban tölteni. Nagyon izgultam, hiszen megírták, hogy én leszek az egyetlen magyar résztvevő, így duplán össze kellett szednem minden bátorságomat a 12 órás úthoz a Baden-Württembergben lévő Trossingenbe, ahol nyaralásom első hetét töltöttem a Gogolok családnál, akik egy hétre befogadtak magukhoz. Ez a hét nagyon különleges volt számomra, hiszen egy rendkívül jóindulatú családnál lakhattam, és Juliával a „németemmel” nagyon jól kijöttem.
Ellátogattunk együtt Svájcba, ahol egy csodálatos napot töltöttünk el. Megnéztünk egy természeti csodát, Európa legszélesebb folyami vízesését, a Rheinfall-t, azaz a Rajna-vízesést. A nap végén elmentünk a Konstanznál lévő Mainau-virágszigetbe, amely millió virágával és lepkéivel álomszerű kalandot varázsolt nekünk. A további napokat főleg Trossingenben és a környéken lévő városban Rottweilban töltöttük, vagy pedig otthon voltunk, hiszen készülni kellett az akadémiára. Julia relativitáselmélet kurzuson vett részt, míg nekem a „Musik und Recht” (zene és jog) nevű kurzusra esett a választásom, amely nagyon testhezálló volt, hiszen élek-halok a zenéért és a jövőben jogot szeretnék hallgatni. Július 28-án érkeztem meg Trossingenbe, de az az egy hét gyorsan elrepült, nagyon hamar elérkezett augusztus 4-e, amikor el kellett hagynunk a várost és Urspringbe, az akadémia színhelyére kellett utaznunk.
Nagyon barátságosan fogadtak minket, mindenki kapott egy névkártyát és megmutatták a szobánkat. Nagyon izgatottak voltunk, hiszen a bemutatkozó-est után találkozhattunk a kurzusvezetőinkkel és a többi 15 diákkal, akivel a következő két hétben együtt látogattuk a kurzusunkat. Már az első benyomás is nagyon pozitív volt, hisz Jens és Maren, a két kurzusvezetőm nagyon kedvesek voltak, mindenben segítettek ott tartózkodásom alatt. Első este közösen énekelt a tábortűznél az egész akadémia, de már hajnali 1 körül el kellett mennünk aludni, hiszen másnaptól kezdve sűrű programtervünk volt. Minden reggel fél 8-tól fél 9-ig volt reggeli, majd 9-től 12-ig tartottak a kurzusok. Ebéd után többféle szabadprogramban volt lehetőségünk részt venni. És a kórust választottam, hiszen itthon is énekelek egy kórusban. Büszkén mondhatom, hogy egy remek csapat gyűlt össze, sopran, mezzo, alt, tenor, bass felállásban. A kikapcsolódás után fél 5-től újra kurzusok voltak 7-ig, a vacsoráig. 8 órától 9 óráig 10-en egy kamarakórusban énekeltünk, majd 10 órától gyakran éjszakába nyúlóan én a bandában is énekeltem, mert a tábortüzes énekelgetés utána odajött hozzám egy gitáros fiú, és megkérdezett, lenne-e kedvem velük egy bandában játszani, amire rögtön igent mondtam. Így gyakran megesett, hogy több mint 8 órát énekeltem naponta.
A kurzusom nagyon érdekes volt és rengeteg új dolgot tanultam. Itthon fel kellett készülnöm Mozart Szöktetés a szerájból című operájából, aminek a keletkezési körülményeit és cselekményét elő kellett adnom a többieknek. A hatalmas izgalom után azonban mindenki azt mondta, nagyon érdekes volt az előadásom, úgyhogy megnyugodhattam. Kétszer látogattunk el a 30 percre fekvő Ulm-ba, ahol megtekintettük a Münster-t, és választható programként még meghallgattunk egy orgonakoncertet és ellátogattunk Robert Longo kiállítására is.
Sajnos nagyon hamar elérkezett az utolsó két nap. Szombaton augusztus 20-án kellett hazautaznom, előtte csütörtökön volt a búcsúkoncertünk, amelynek magas színvonaláról több újság is írt, és aminek felvételét megkaptuk ajándékba. Nagyon szomorúak voltunk, hogy most éneklünk utoljára együtt, ekkor jöttünk rá, hogy ez a kaland csak 2 hétig tart, valószínűleg sokan soha többé nem találkozunk egymással. Másnap, pénteken volt a búcsúeste, amin a bandával is felléptünk. Ez az este nagyon jól sikerült, játszottunk, beszélgettünk, közösen énekeltünk, bár a vége igazán szomorú volt. Elköszöntem mindenkitől, hiszen másnap korán reggel indult a vonatom Budapestre.
Másnap a vasútállomásig kikísért a két legjobb barátom Julia és Nikita, egy orosz fiú, aki a bandánkban gitározott. A búcsú tőlük nagyon fájdalmas volt, de azóta is tartjuk a kapcsolatot és megbeszéltük, hogy amikor lehetőségünk van, találkozunk.
Ez a 3 hét nemcsak a némettudásom fejlődése miatt fontos nekem. Örök élmény marad, mert most voltam először távol a szüleimtől, most érezhettem először felnőttnek magamat, hiszen szinte mindent önerőmből értem el. Nagyon boldog vagyok, hogy megismerhettem ezeket az embereket, sőt, a külföldi tartózkodásom során az a gondolat is megfogalmazódott bennem, hogy talán külföldön tanulok tovább.